Dolgozói egészségének érdekében mind az öt gyárát felajánlotta oltakozási helynek a magyarországi székhelyű technológiai szolgáltató Tungsram Group.

Elsőként a Hajdú-Bihar megyei kormányhivatal reagált pozitívan a megkeresésre, és több feltétel betartása mellett engedélyezte az oltásokat a Tungsram hajdúböszörményi gyárának területén.

A 3600 főt foglalkoztató Tungsram öt gyárat üzemeltet Magyarországon: Budapesten (ahol a vállalat központja is található), Hajdúböszörményben, Kisvárdán, Nagykanizsán és Zalaegerszegen. A vállalat vezetése nemrégiben kéréssel fordult a telephelyeken illetékes kormányhivatalokhoz, amelyben oltási helynek jelentkezett a COVID-19 vakcinálási kampányban. “Négy gyár esetében még várjuk a pozitív választ, ám a Hajdú-Bihar megyei kormányhivataltól jelezték: segíthetjük az országos oltási kampányt a 336 főt foglalkoztató hajdúböszörményi gyár oltási helynek válásával”, mondja Joerg Bauer elnök-vezérigazgató. “A Tungsram dolgozóinak egészségét a világjárvány előtt is kiemelt fontosságúnak tartottuk, tavaly óta pedig extra erőfeszítéseket is tettünk mind az egészségvédelem, mind a tájékoztatás terén. Nagyon örülünk a pozitív elbírálásnak, hogy a magunk eszközeivel mi is hozzájárulhatnánk azon erőfeszítésekhez, amelyet az egészségügy és a kormányzat tesz a COVID-19 visszaszorításáért és az oltakozási kedv növeléséért.”

A megvalósulás lehetőségeiről csak most kezdődik az egyeztetés, ám a feltételek között szerepel, hogy csak az országos rendszerben regisztrált munkatársakat lehet beoltani a telephelyen, és az oltó orvos végezheti a szükséges adminisztrációt.

A Tungsram tavaly február óta élen jár a COVID-19 elleni védekezésben: már az országos vészhelyzet meghirdetése előtt korlátozásokat vezetett és tartatott be a gyári dolgozók védelme érdekében, home office-ba küldte irodai munkatársait, saját fertőtlenítőt gyárt és oszt szét a munkahelyeken, többször maszkokat, vitamincsomagokat adott a dolgozóknak, valamint külön belső hírportált, heti nyomtatott hírlevelet hozott létre, plakátkampányokat indított az aktuális COVID-információk széles körű megismertetése végett. Az ingyenes egészségügyi szűrések, sportolási lehetőségek korábban is részei voltak a vállalati kultúrának, egészségvédelmi erőfeszítéseknek – ezt a szellemiséget még a Tungsram első virágkorából hozta magával, amikor Aschner Lipót vezérigazgató korát megelőzve, a két világháború közötti évtizedekeben vezetett be dolgozói jólléti intézkedéseket és fejlesztéseket az újpesti gyárban.

Termékfejlesztésében is hangsúlyossá vált az egészségügy: nemrég került piacra az UV-C Sanitizer készülék, amelyet jelenleg több magyarországi kórház is tesztel. A kompakt készülék az ultraibolya fény egy speciális fajtájával néhány perc alatt fertőtlenít bármilyen használati tárgyat, amelyet elhelyeznek benne. A Tungsram arcvédő pajzsokat is gyárt, ezekből többször adományozott kórházaknak és az Országos Mentőszolgálatnak.

65 TOVÁBBI CIKK OLVASÁSA

Tovább a Hírek oldalra